Kutya mamának három kiskutyája született. A kutyacsalád boldogan hancúrozott egy szép, nagy ház kertjében, a kutya gyerekek anyukájuk és gazdájuk szerető gondoskodásában nőttek, mint három szőrös gomba. Annyira nőttek, hogy kutya szokás szerint hamarosan új gazda után kellett nézniük. A legidősebb, aki Vadóc névre hallgatott és a legerősebb is volt közöttük, olyan bátor volt, hogy alig nyílt ki a szeme, már harciasan védte a kutyaházat. Egy napon vendégek érkeztek a gazdához, akik a kertkaput nyitva találván óvatlanul besétáltak a kertbe. Több se kellett Vadócnak, aki a ház árnyékából előrontva egyenesen a vendég bácsi nadrágjának esett, ki is harapott belőle egy jó nagy darabot. A vendég mégsem volt mérges, hanem a zajra elősiető gazdának nevetve mondta: "Ez egy igazi házőrző, nem lehet csak úgy bárkinek bejönni hozzátok! Add nekem, pajtás, úgyis kellene egy kutya a háznál, aki vigyázna ránk, amíg alszunk." Így lett Vadócból házőrző kutya.
A második kiskutya, akit Nyüzsinek hívtak, mert soha egy perc nyugta nem volt, nagyon szerette a kertbe osonó macskákat és a földön csipegető verebeket kergetni. Egyszer a család kirándulni ment, ahová a kutyákat is magukkal vitték. Egy szép mezőn legelésző birkákkal találkoztak, aki az árnyékban alvó juhásztól nem zavartatván magukat, már a mező teljes széltében elkóboroltak. Nyüzsi hangos csaholással feléjük vágtatott, amire azok annyira megijedtek, hogy rögvest összeszaladtak egy kupacba és bégetve menekültek a juhász fájához. A nagy ribillióra a juhász felébredt, és álmélkodva látta, milyen önkéntes segítője akadt Nyüzsi szeméjében. "Adják nekem ezt a kiskutyát, nálam jó dolga lesz, egész nap a birkákat terelheti a jó levegőn!" Így lett Nyüzsiből pásztorkutya.
A harmadik kiskutya lánykutya volt, Pereszke a neve, mert olyan aranyos volt, mint egy kis pereszkegomba. Két testvére távozásával kicsit szomorkodott, vajon neki mikor és ki lesz a gazdája? Se rettenetes, se a terelésben ügyes nem volt, leginkább a kedvességével nyűgözte le az embereket. Egy napon a gazdái elvitték az anyukáját az állatorvoshoz, így Pereszke egyedül maradt a kertben. Félt is szegény, nem tágított a kertkaputól, nyüszítve várta haza szeretteit. Egy kislány az anyukájával arra sétált, és megálltak a kapunál, kedves szavakkal vigasztalták a szomorú kiskutyát, aki hálásan csóválta a farkát. Azon a délelőttön még többször elsétáltak a ház előtt, és este, amikor már a család és kutya mama is hazatért, szépen felöltözve becsöngettek a kapun, és megkérték, hadd vihessék haza Pereszkét, mert annyira szépnek és aranyosnak találták. Így Pereszke lett a kislány és az új család kedvence.
Kutya mama örült, hogy mind a három kiskutya jó helyre került, de azért hiányoztak is neki a kölykei. Annál nagyobb volt az öröme, amikor Vackor gazdái legközelebb már vele együtt érkeztek látogatóba. A következő kiránduláson Nyüzsit is üdvözölhette, aki fél szemmel azért még akkor is a birkákat figyelte, annyira komolyan vette új feladatát. Pereszkét pedig minden nap látta, hiszen a kislány a közelben lakott, gyakran találkoztak kutya mamával a bolt előtt vagy sétálás közben. Ez a mese vége a három kiskutyáról.
