Csukóka királykisasszony Széplapály urának lánya volt. Hivatalosan apja várában élt, Csatakhegy meredeken ormán, de ideje nagy részét a hegy aljánál megbúvó barátságos városkában töltötte, az ispotályban segített a barátoknak és apácáknak a beteg embereket ápolni. Délutánonként a nagy tudású Pyrus baráttal járták a közeli erdőket és domboldalakat, ritka gyógynövényeket kerestek a barát csodálatos hatású főzeteihez, vagy a kertben dolgoztak a vetemények között, amelyek a betegek gyógyulását és táplálását egyaránt szolgálták. Csukóka apja bölcs és szelíd ember volt, de mivel az országukat körülvevő világ sem a bölcsességet, sem a szelídséget nem méltányolta, leginkább csak az erőt és a fegyelmet, a király ideje nagy részét várától távol, az ország határain töltötte, hol a betörő rablók ellen hadakozva, hol igazságot szolgáltatva, az ország védelmét szervezve, jövendő várak helyét kijelölve, utakat vizsgálva, lakosokat bátorítva.
Történt egyszer, hogy a király szövetséget kötött az egyik szomszéd uralkodóval, Maszlag herceggel, aki korábban sok borsot tört az orra alá. A határvidéken lakó vad népeket bujtogatta, az életet adó folyókat elterelte, a király erdőit kivágatta, és általában nem úgy viselkedett, ahogy egy jó keresztény szomszédtól elvárható lenne. Egy alkalommal még a csatatéren is szembenéztek egymással, seregeik élén, ahol a szomszéd herceg megtanulta Széplapály íjászait és lándzsásait tisztelni, ami minden rábeszélésnél és papi ejnye-bejnyénél jobb hatással volt a békekedvére. Utána már kevesebb gond volt a szomszédsággal, és miután a derék ember végtelennek tűnő csetepatéba keveredett másik szomszédjával, a kérlelhetetlen Beléndek királlyal, úgy gondolta, ideje lenne Széplapály felé jó szándékát és múlhatatlan békekedvét hirdetni, nehogy aztán kétfelé kelljen hadakoznia. Csukóka apja nyelt egyet, levette kezét kardja markolatáról, fejet hajtott a történelmi szükségszerűség oltáránál, a békét pedig szép, vastag pergamenre cirkalmas betűkkel felrótták. Nagy barátok ezután se lettek, de Beléndek királyban olyannyira emberére talált korábbi haragosuk, hogy leginkább semmit se hallottak felőle, csak a felperzselt falvak füstjét hozta néha Széplapályba a távoli szellő.
Egyszer annyira szorult a hurok Maszlag hercegsége körül, hogy jobbnak látta féltve őrzött leányát, a szépséges Tarsóka hercegkisasszonyt Széplapályba küldeni egy kis levegőváltozás végett. Jól tudta a galád, hogy Csukóka apja soha sem élne a lehetőséggel, amit egy ilyen becses személy túszul ejtése jelenthetne, és lányát úgy és akkor fogja visszakapni, ahogy adta és amikor csak kéri - legfeljebb néhány kilóval nehezebben, a jó széplapályi szakácsmesterek művészetét dicsérve. Tarsóka tehát megérkezett Széplapályba, a király pedig megkérte Csukókát, foglalkozzon a hercegkisasszonnyal, ne érezze magát annyira egyedül az otthonától távol.
Csukóka jó szívvel a szárnyai alá vette a hercegi sarjat, de Tarsókát nem érdekelték a gyógynövények, a betegektől undorodott, az apácákat kinevette, a barátokat unalmasnak találta. Táncmulatságot, társasági életet szeretett volna, de ilyen nem nagyon volt Széplapályban, ahol a király ritkán volt otthon, az ország többi erős és gazdag embere pedig vagy vele rótta az utakat, vagy a saját birtoka rendjét vigyázta. Kérte Csukókát, mutassa meg ékszereit, szép ruháit neki - annál nagyobb volt az ámulata, amikor kiderült, hogy a királykisasszony az anyjától hátramaradt aranygyűrűn kívül, amit legféltettebb kincseként egy dobozban őrzött, csak a helyi, ügyes kovácsok által készített szép vasékszereket hordta. Ruhája pedig nem volt több három váltásnál, az is a helyi szokás szerint készült, hétköznapi viselet, kicsit díszesebb és mívesebb kivitelben.
Néha azért elmentek ide-oda együtt a királylánnyal, ellátogattak a vásárba, kikocsiztak a szomszéd falvakba, hajókáztak a vár alatti tavon. Történt egyszer, hogy Csukóka és Tarsóka ellovagoltak a tó fölötti meredek sziklákhoz, ahol sötét barlangok nyíltak. A barlangok nagyon érdekelték Tarsókát, aki egyébként igen bátor leány volt, apja nyughatatlan természetét örökölte. Lovaikat az erdő szélén hagyták, a meredek lejtőn felkapaszkodtak a barlangok bejáratához. Ott jót mulattak a sötét üregből dübörgő visszhangon, ami saját kiáltásukat úgy adta vissza, mintha ádáz sárkányok üvöltöttek volna a feneketlen mélységben. Csukóka figyelmeztette Tarsókát, ne menjen egy ponton túl a barlang bejáratának közelébe, mert onnantól síkossá és meredekké válik a befelé vezető út. Nehogy a mélységbe zuhanjon, mit mondanának aztán Maszlag hercegnek? Tarsóka, amilyen volt, nem törődött a jószándékú intéssel, meg is csúszott és bele is esett az egyik üregbe, még szerencse, hogy a bejáratnál növő csenevész galagonyabokor ágában meg tudott kapaszkodni valahogy.
Na, innen aztán se előre, se hátra volt a helyzet. Törte a fejét Csukóka, mit csináljon, valahogy ki kellene húzni Tarsókát az üregből. Ha visszamegy segítségért, a hercegkisasszony ereje elfogyhat, nem bírja tartani magát, beesik a barlangba. Csukóka keze nem volt elég hosszú, nem érte el Tarsókát vele. Hanem aztán támadt egy gondolata. A közelben folyt egy patak, annak partján terebélyes fűzfák nőttek. A fűzfa egyik hosszú és erős, de még hajlékony vesszőjét letörte, lehúzta ujjáról a masszív vasgyűrűt, majd a vesszőt a gyűrűn átbújtatva olyan erős hurkot készített belőle, ami még Tarsóka súlyát is elbírta. A vesszőhurkot lenyújtotta, Tarsóka belekapaszkodott, Csukóka húzta, Tarsóka, amennyire csak tudta, tolta magát felfelé. Nagy üggyel-bajjal így ki is jutott a hercegnő az üregből.
Hazafelé menet Tarsóka szokatlanul hallgatag volt. Akármilyen bátor lány is volt, csak megijedt a lehetőségtől, hogy egy barlang mélyén fejezze be rövid életét. Búcsúzásnál Csukóka lehúzta a gyűrűt ujjáról, ami ilyen hasznos szolgálatot tett, és Tarsókának ajándékozta emlékül. "Egyrészt azért, hogy a gyűrűről eszedbe jusson, óvatosnak kell lenni és hallgatni az intő szóra. Másrészt apám mindig azt mondja, a vas százszor többet ér az aranynál, mert nem csak szép ékszerek készíthetők belőle, hanem hasznos szerszámok is. Kívánom neked, hogy soha ne legyél híján a kedves aranyaidnak, de tanuld meg a vas értékét is, mert erre is szüksége van a népednek".
